HÍREK

ŐSZI ÉS TAVASZI VÁRTISZTÍTÁS

Írta: Szerk.     Készült: 2018.03.24.

A Castrum Thorna polgári társulás kitartóan tisztítja a várat a növényzettől, hogy atraktívabb legyen a turisták számára.
Az első őszi brigád (a tizenegyedik) 2017. október 7-én valósult meg szép napos időjárási viszonyok között. Sok munka volt, de ezt a segítőkezekről nem lehetett elmondani: tizenegy fő vett részt a közmunkán. A terület, mely balra a kaputól található, már rendesen be volt nőve. A turistaösvény, amit még a cserkészek tisztítottak ki, már nem volt látható. Az önkéntesek tehát erre a részre összpontosítottak. A szervezet tevékenysége iránt nagyban érdeklődnek a magyarországi médiák (amit a Szlovákiaiakról sajnos nem lehet elmondani), ezért a Magyar televízió riporterei látogattak a várba, hogy riportot készítsenek a Kárpát Expressz című műsorba. A brigádon kitisztították az alsó várat. Nézzék meg a fényképeket és a riportot:

 

 

 

 

 

 

 

2017. október 21-én sor került a tizenkettedik vártisztításra. Torna fölött sűrű köd volt, a várdombot látni sem lehetett a községből. Ennek ellenére a várban már nagyban zúgott a fűkasza. Ez alkalommal mindössze kilenc önkéntes vett részt a brigádon. A tisztítás közben gyönyörű természeti jelenséget figyeltek meg: inverziót. Egyik percről a másikra a köd eltűnt. A vár alatt ködtenger húzódott a végtelenségig, a község pedig a fenekén terült el. A brigádosok szigeten érezték magukat. Ez a természet ajándéka volt a sok munka elvégzése után. Érkeztek néhány fotót készíteni. Az inverzió nagyjából öt percig tartott, aztán a vár is ismét ködbe burkolózott. A munka nehéz volt, mivel az orruk hegyéig se láttak. Lefelé még egy utolsót gyönyörködhettek a színes tájban. De tekintsék meg a képeket:

 

 

 

 

 

Az idei első brigádra 2018. március 10-én került sor. Az időjárás nem volt a legkedvezőbb, de ennek ellenére sok bokrot sikerült kivágni. Kellemes meglepetésnek számított, hogy összesen 32 önkéntes gyűlt össze, Kassától egészen Besztercebányáig. A fényképek önmagukért beszélnek:

 

 

 

2018. március 24-én az aktivisták gyönyörű napsütéses napba ébredtek. Minden jel arra utalt, hogy már elkezdődött a tavasz. A Castrum Thorna tagjai a vár kedvelőihez méltón köszöntötték ezt a gyönyörű évszakot, melyre a természet télből való ébredése jellemző: vártisztítással. 30 fő vett részt az akción, most is sok volt az ismeretlen arc. A vár külső falai mentén lett kitisztítva. Az önkéntesek nagyjából 16:00 órakor indultak haza, jó érzéssel, hogy elkészítették a várromot a turisták számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége