HÍREK

VÁRAK ÉS VÁRROMOK ÉJSZAKÁJA 2017

Írta: Király Béla     Készült: 2017.08.12.

Idén már harmadik alkalommal csatlakoztunk a szlovákiai Várak és Várromok éjszakája rendezvénysorozathoz. Augusztus 12. -ére szombatra, egy kicsit korábbra mint az elmúlt években tűztük ki a rendezvény időpontját. Reméltük hogy sokan feljönnek a várba és természetesen vártuk a jó időt is.
Délután négy órától a gyermekeknek kézműves foglalkozást tartottunk. A kassai muskétások pedig ügyességi játékokkal szórakoztatták a gyerekeket. Koszorút és golyót dobáltak, kardoztak ami után mindenki megkaphatta jogos jutalmát. Gondoltunk a nagyobbakra és a felnőttekre is, ők az íjászattal ismerkedhettek meg. A vár bejáratánál a Fecsó Pál polgári társulás, a Tornai művésztelep munkáját csodálhattuk meg. Igyekeztek élettel megtölteni a vár már évszázadok óta omladozó falait. Festményeik kifejezetten erre a rendezvényre készültek.
Közben persze a vár konyhájában is folyt a munka. Gondoskodtunk róla hogy senki se maradjon éhes, levest és finom pékárut kínáltunk. Sokan adakoztak, akiket megajándékoztuk. Hűtőmágnest, pólót, vagy a várról készült kiadványunkat kaphatták meg.
A rendezvény hivatalos megnyitója után a kassai muskétások léptek fel. Távolra elhallatszott a puskáik zaja, de amikor a fegyverek elcsitultak, akkor a már hagyományos idegenvezetés következett. Lassan megérkeztek a Hollóének zenészei is, hogy középkori muzsikával szórakoztassák a vár vendégeit. Bár már útközben a vár alatti szőlők mellett is megszólalt a duda hangja, de az igazi játék a vár előterében kezdődött meg. Néhányan még a táncba is bekapcsolódtak.
Egyre többen jöttek fel a várba, de sajnos jött a vihar is. Feltámadt a szél, és az eső is fenyegetően közeledett. A Tornai művésztelep festményeit a szél veszélyeztette, így el kellett pakolniuk. Mások is szerették volna megúszni szárazon, így inkább elindultak hazafelé. Körülbelül huszan maradhattunk, és a vár romos kis pincéjében kerestünk menedéket. Szerencsénk volt, a vihar elkerült minket és a Hollóének is vidáman zenélt tovább. Sötétedéskor újra közeledett a vihar, hideg is lett, így mi is hazamentünk.
A vár éjszakai kivilágítása elmaradt, a vetítések elmaradtak, de a Tornai művésztelep alkotói azért nem adták fel olyan könnyen. Az esti vetítést megtartották az egykori tornai pékség falain, miközben kint már esett az eső.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége