HÍREK

TORNA VÁRÁBAN RÖVID IDŐRE ISMÉT MEGELEVENEDETT A KÖZÉPKOR

Írta: Szerk.     Készült: 2016.08.19.

A községünk fölött magasló vár 1685-ig élte fénykorát, amikor is az osztrák császári sereg puskaporral felrobbantotta. Azóta falai évről évre omladoznak. Szerencsére tavaly megalakult a Castrum Thorna polgári társulás, melynek legfőbb célja a várrom megmentése. A szervezet önkéntes közmunkákat szervezett a fásnövényektől való megtisztítása végett, jelenleg pedig a statikai bemérése van folyamatban. Emellett a társulás tagjai úgy döntöttek, hogy a várat egy rövid időre a középkorba is visszaröpítik.
A Castrum Thorna polgári társulás bekapcsolódott a Várak és várromok éjszakája elnevezésű programba. Ennek keretén belül Torna Községgel együttműködve augusztus 19-en megszervezte az azonos című, programokban gazdag rendezvényt, hogy a vár bekerüljön az emberek tudatába, fellendítvén ezzel az idegenforgalmat. Mindenki megtalálta a kedvére való programot, gyerekek és felnőttek egyaránt.
A vár falai között szép számban összegyűlt résztvevőket 17 órai kezdettel a polgári társulás elnöke, Martin Kubo régész üdvözölte szlovák nyelven, Surovec Róbert alelnök pedig magyarul nyitotta meg a rendezvényt. Torna várának idegenvezetőkkel való megtekintése következett. Az érdeklődők megismerhették gazdag történelmét és egyes részeinek építészeti jelentőségét. Az Aramis színjátszó és vívó egyesület mókás színdarabot mutatott be, mely kardozással és muskétákból való lövöldözéssel volt megfűszerezve. Rövid szünet után a középkori zene kedvelői egyórás hangulatos koncertet hallgathattak végig a Trio Dulcinea zenekar előadásában. A vár falai között alkonyatkor elhangzott kellemes női szólóének, valamint a fuvola, tamburin és gitár gyengéd kísérete még inkább közelebb hozta a középkori hangulatot. A zenén kívül a lelki feltöltődéshez Dr. Juhász Attila atya imája is hozzájárult, mely a vár egykori kápolnájában hangzott el magyarul, szlovákul és latinul. Sötétedés után a palotaház magányos falán feltűnt Bebek Krisztína mesebeli alakja. A szervezők ugyanis kivetítették a Torna regéje című rajzfilmet, így a távolabbról érkezők is megismerhették a vár gyilkos úrnőjének történetét. A rendezvény Maruscsák Dávid animációnak vetítésével zárult. A kísérőprogram keretén belül a gyerekek számára volt alkotóműhely, az érdeklődők kipróbálhatták az íjászatot, a vár egykori konyhájában pedig középkori recept alapján ízletes, mézes-boros mázzal megkent lepényeket sütöttek. A résztvevők ajándéktárgyakat is vihettek haza: hűtőmágneseket, függőket, fából készült játékokat, kifestőket, stb.
Torna várában tehát ismét megelevenedett a középkor. Az omladozó falak között szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát. Az emberek beszélgettek egymással, ismerkedtek. A vár képes összekovácsolni a helyi közösséget és az augusztus 19-i rendezvény csak megalapozta eme feltevést. Ez a cipekedésnél is megmutatkozott: a szervezőknek a tornai Taekwon-Dosok és Önkéntes Tűzoltók segítettek fel- és levinni a rendezvényhez szükséges dolgokat. Ha tevékenységünk által az emberek Tornán végre összefognak, már megérte minden erőfeszítést.
A szervezők ezúton szeretnék kifejezni hálájukat mindazoknak, akik a rendezvényt megtámogatták és segédkeztek a lebonyolításában.
A rendezvényt támogatták: Torna Község Önkormányzata, Kassa Megye Önkormányzata, a tornai Taekwon-Do sportklub, a tornai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Réva Panzió, Saláta Ferenc – SALEX, Köteles Gábor - ŽELEZIARSTVO, Szilágyi József – IDA Közért, Kebísek Mária, Péder ME




































 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége