HÍREK

TORNAI LOVAGI ÜNNEPSÉG

Írta: Szitás Henriett     Készült: 2016.05.31.

Tornát egy év múltán ismét megszállták a lovagok. A Tornai lovagi ünnepségre 2016. május 28-án került sor a Vár alatti étterem mögötti mezőn, mely a középkorba kalauzolta el a résztvevőket. A kardok csattogásától, agyúk dübörgésétől és muskéták durrogásától zajos csatatérre számos Kassáról, annak környékéről, de Magyarország távolabbi régióiból érkező érdeklődő látogatott el. Ellenkezőleg a Tornaiak létszáma ismét nagyon alacsony volt.
A rendezvény 13 órakor vette kezdetét. Az ünnepséget maga a szervező, Mária Donthová nyitotta meg közösen Andó Mária alpolgármesterrel. A középkori hangulatot teremtő gazdag programról a túrócszentmártoni Taurus Ater polgári társulás, amely a gótika korszakát mutatja be az egyes rendezvényeken, és a Batuhlav vívó társulat gondoskodtak. A fellépők között szerepelt a kassai Aramis színházi-vívó társaság is és mások.
A feszült harci hangulatot a poprádi Alimah csoport hastáncosai oldották fel. A résztvevők középkori zenét is hallgathattak a magyarországi Hollóék Hungarica előadásában.
A délután folyamán a gyerekek lovagolhattak és az íjászatot is kipróbálhatták. Kézművesek sem hiányoztak, akik bőrből készült gyártmányaikat, kerámiáikat és ékszereiket árulták. Ezenkívül a résztvevők édességeket és játékokat is vásárolhattak.
Az esti órákban komor lett a hangulat. A boszorkánysággal megvádolt asszonyok ijesztő vallatása után bemutattak néhány kínzási technikát is: ostorozás, égetés, köröm-szaggatás. A résztvevők egy rablással megvádolt férfi karjának levágását is megtekinthették. Az est fénypontja a látványos tűz show volt. A nézőket szó szerint lenyűgözte a csehországi Markus M történelmi csoportjának bemutatója. Voltak köztük égő kardokkal párbajozó vívók és tűznyelők. A bemutatót tűzijáték tette még emlékezetesebbé.
A szervezők nagy örömére a lovagi témakör továbbra is vonzza az embereket. A résztvevők minden bizonnyal gazdag élményekkel tértek haza.

 

 

Fotók: Ján Prachár (a TAURUS ATER társulás tagja)

 

 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége