HÍREK

IDÉN IS VOLT VÁRTISZTÍTÁS

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2016.03.19

A Castrum Thorna polgári társulás idén háromszor szervezett önkéntes közmunkát Torna várának gaztól való megtisztítása céljából: február 27-én, valamint március 12-én és 19-én. Az egyes brigádokon átlagban 40 fő vett részt. Ezúttal a kelet felé néző palota megmaradt falának és sarki bástyáinak környéke vált gazmentessé, így a községből nézve is már jól látható az eredmény. A szervezet vezetőségi tagjai minden alkalommal finom ebéddel kínálták meg a közmunkásokat. A brigád utolsó napja volt talán a legmozgalmasabb mindközül. Megjelent a televízió, majd nem sokkal később a rádió is, hogy alaposan kikérdezzék a résztvevőket a vár tisztításának kezdeményezésével kapcsolatos benyomásukról. A tisztítás közben előkerült egy második világháborús lőszer is, így a tűzszerészek is fellátogattak a romokhoz. Miután megállapították, hogy a közmunkásokat nem fenyegeti veszély, elhagyták a munkálatok színhelyét, természetesen magukkal vitték a lőszert is. Érdemes megemlíteni, hogy a Castrum Thorna polgári társulás megnyert egy pályázatot, melynek révén még idén sor kerül a vár statikai bemérésére. Ez szükséges az architektonikai-történelmi kutatás megvalósításához, amit végül az omladozó falak konzerválása követ majd. A szervezet legfőbb célja az, hogy környékünk szimbóluma megmaradjon az utókor számára.

 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége