CÍMLAP

Az igazság utat tör! E mottó égisze alatt lett létrehozva a Torna Közössége független hírportál. Itt megtalálják az aktuális híreket Tornáról és a közvetlen környékről, kétnyelvűen! Ezenkívül részletes áttekintésük lesz örökségeinkről, melyeket az elődeink hagytak ránk; polgártársaink tevékenységeiről, hogy jobban megismerhessük egymást; a tervezett rendezvényekről, hogy semmiről se maradjanak le. Rendkívül fontosnak tartom községünk lakosainak folyamatos tájékoztatását. Ezzel nem csak a kételyek oszlanak el, de a közösség egyesítéséhez is hozzájárulhatunk – amely a mai időkben nagyon kívánatos. Csak akkor érhetjük el a községben való változást, ha összefogunk és közösen a fejlődés útjára lépünk. Ehhez mindnyájunknak hozzá kell járulnunk. Nem elég állandóan csak panaszkodni és várni, hogy a munkát helyettünk valaki más megcsinálja. Ahhoz, hogy az emberek összefogjanak, megfelelően tájékoztatva kell lennünk. Ahogy mondani szokás, a cél szentesíti az eszközt.
                                                                 Surovec Róbert, főszerkesztő

 

NAGYTAKARÍTÁS TORNÁN

Írta: Szerk.     Készült: 2017.04.22.

2017. április 22-én a Föld napja alkalmából a Tornán működő szervezetek (Csemadok, MKP, Via Nova ICS, Pro Tornensis) szeméttelenítést tartottak. A „big bag” zsákokat és kesztyűket ...

 

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

Írta: Király Béla     Készült: 2017.04.18.

2017. április 18-án a költészet napjára emlékeztünk. Fecsó Pál tornai költő háza előtt kezdtük rendezvényünket. Megkoszorúztuk a költő ...

 

A HÚSVÉT NEM A NYUSZIRÓL ÉS A TOJÁSKÁKRÓL SZÓL

Írta: Szerk.     Készült: 2017.04.16.

Húsvétkor sok népszokás él, például a locsolkodás, valamint a hímes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel, mint kölnivízzel való locsolás maradt fenn napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a ...

 

HÚSVÉTI VÁSÁR

Írta: Szerk.     Készült: 2017.04.08.

2017. április 8-án a tornai posta előtti téren sor került a hagyományos húsvéti vásárra, melyet Torna község szervezett. Árultak saját kezűleg készített ...

 

TAVASZI VÁRTISZTÍTÁS

Írta: Király Béla     Készült: 2017.03.25.

2017. március 25-én a Castrum Thorna polgári társulás tagjai ismét felmentek Torna várába, hogy az újra és újra felnövő növényzettől megtisztítsák a romok ...

 

MEGEMLÉKEZÉS 1848 MAGYAR HŐSEIRE

Írta: Szerk.     Készült: 2017.03.19.

A Csemadok tornai alapszervezete idén is megszervezte az 1848-49-es szabadságharcra való megemlékezést. A megemlékezésre 2017. március 19-én került sor a tornai régi ...

 

A TORNAI KINCSKERESŐK KÖNYVET ADTAK KI

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2017.03.03.

A kincs szó hallatán mindenkinek anyagi értékek jutnak az eszébe. Vannak azonban olyan kincsek, melyek még a materiálisaknál is értékesebbek: ilyen például őseink szellemi hagyatéka. A Szanyi Mária néprajzkutató által elindított Kincskeresők mozgalom ...

 

A CSEMADOK ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉS KÉPEKBEN

Írta: Szerk.     Készült: 2017.02.12.

2017. február 12-én a Csemadok Alapszervezet Torna évzáró taggyűlést szervezett a magyar tanítási nyelvű alapiskolában. Fényképek formájában kívánjuk megismertetni Önöket az évzáró ...

 

FARSANGI BÁL TORNÁN

Írta: Szerk.     Készült: 2017.02.11.

Az MKP tornai alapszervezete idén első alkalommal szervezett farsangi bált, melyre 2017. február 11-én került sor a tornai kultúrházban. Közel hatvan fő vett részt a táncmulatságon. A talpalávalóról Pityu gondoskodott Nagyidáról. A bált Majančík István ...

 

BALASSA ZOLTÁN KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJA

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2017.01.25.

2017. január 25-én a tornai Információs Központban sor került Balassa Zoltán kassai helytörténész KASSA – TÖRTÉNELMI VÁROSKALAUZ című könyvének bemutatójára. A szerzőt és a jelenlévőket Komjáti Attila tornai ...

 

TORNA VÁRÁBAN KÖSZÖNTÖTTÉK AZ ÚJ ÉVET

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2017.01.07.

A Castrum Thorna polgári társulás 2017. január 7-én immár második alkalommal szervezett újévi túrát Torna várába. A mínusz tíz Celsius-fok alatti hőmérséklet ellenére nagyjából ...

 

NÉPSZOKÁSOK KARÁCSONYKOR

Írta: Krompasky Marianna     Készült: 2016.12.24.

Az egyházi év és a karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik. Ez az időszak a várakozás és a felkészülés időszaka. Tornán adventben hajnali misék, roráték voltak csakúgy, mint manapság. A mise még sötétben kezdődött, de ...

 

TÁRSULÁS A VÁR MEGMENTÉSÉÉRT

Írta: szerk.     Készült: 2016.12.23.

A községünk fölött magasló vár 1685-ig élte fénykorát, amikor is az osztrák császári sereg puskaporral felrobbantotta. Azóta falai évről évre omladoznak. Szerencsére vannak ...

 

KARÁCSONYI VÁSÁR

Írta: Szerk.     Készült: 2016.12.17.

2016. december 17-én Tornán immár harmadik alkalommal sor került a karácsonyi vásár megrendezésére. A posta előtti kis teret ellepték a fából készült bódék és a körülöttük nyüzsgő ...

 

MIKULÁS PARTI

Írta: Szerk.     Készült: 2016.12.09.

Palčík Katalin helyi vállalkozó 2016. december 9-én a kultúrház éttermi részében Mikulás partit szervezett. A Mikulás látogatásán kívül szórakoztató műsor is volt ...

 

MIKULÁS VERSENY

Írta: szerk.     Készült: 2016.12.03.

2016. december 3-án a helyi alapiskola tornatermében sor került a Taekwon-do Mikulás verseny második évfolyamára. Tul (formagyakorlat), matsogi (küzdelem) és ...

 

DEPORTÁLÁSOK

Írta: Szerk.     Készült: 2016.12.02.

A 47. Fábry Zoltán Közéleti Napok keretén belül 2016. december 2-án az információs központban sor került a Deportálások című előadással összekötött kiállításra. A rendezvényt Bitay Levente ...

 

KATALIN BÁL

Írta: Szerk.     Készült: 2016.11.26.

A tornai Csemadok idén is megszervezte a hagyományos Katalin bált. 2016. november 26-án több mint száz vendég, és a helyi Csemadok csaknem ...

 

A VÁRTISZTÍTÁS FOLYTATÓDIK

Írta: Szerk.     Készült: 2016.11.19.

2016. november 5-én és 19-én ismét volt vártisztítás. A Castrum Thorna polgári társulás aktivistái ismét kivágták a növényzetet a várrom ...

 

A LOVASÍJÁSZ CÍMŰ FILM VETÍTÉSE

Írta: Szerk.     Készült: 2016.11.06.

2016. november 6-án a tornai Nyugdíjas-klubban ismét filmvetítésre került sor a Csemadok szervezésében. Ezúttal a Lovasíjász című magyar dokumentumfilmet ...

 

MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM HŐSEIRŐL

Írta: Király Béla.     Készült: 2016.10.23.

Immár 60 éve, hogy egy nép azt mondta "Elég volt", és elkezdődött a magyar nép elkeseredett harca a Sztálinista diktatúra ellen. Idén először Tornán is ...

 

A TEMPLOM ALATTI KRIPTA FELSZENTELÉSE

Írta: Szerk.     Készült: 2016.10.21.

2016. október 21-én sor került a templom sekrestyéje alatt lévő kripta felszentelése. Az ünnepség gyászmisével kezdődött, amelyet Saliga János Zoltánért és ...

 

AZ ELSŐ OKTÓBERI NAP A MARATON SZELLEMÉBEN TELT EL

Írta: Szerk.     Készült: 2016.10.01.

2016. október 1-jén Tornán sor került a Nemzetközi Békemaraton első rajtjának évfordulója alkalmából megszervezett hagyományos megemlékezésre. A helyi vasútállomásra megérkezett Kassáról a ...

 

A FELÚJITOTT FINGERLOÓS-KERESZT FELSZENTELÉSE

Írta: Szerk.     Készült: 2016.09.18.

2016. szeptember 18-án a szokásos vasárnapi misét követően a hívek átvonultak a tornai Egészségügyi központtal szemben lévő felújított Fingerloós-házhoz, hogy szemtanúi legyenek a ház oldalsó falánál található kereszt ...

 

A MAGYAR DAL NAPJA TORNÁN

Írta: Szerk.     Készült: 2016.09.10.

A Csemadok tornai alapszervezete 2016. szeptember 10-én a tornai Kézműves ház udvarán táncmulatságot szervezett a Magyar dal napja alkalmából. A szórakozni vágyókat Komjáti Attila Csemadok elnök üdvözölte. Ezt követően a szepsi Mona Lisa Smile zenekar ...

 

ÖTÖDIK ALKALOMMAL KERÜLT SOR A MIGLINCI EMLÉKTÚRÁRA

Írta: Krompasky "Tünde" Marianna     Készült: 2016.08.29.

2016. augusztus 29-én, immár ötödik alkalommal került sor a Miglinc - túrára a tornai Csemadok szervezésében. A túra célja, hogy megemlékezzünk a második világháború végén meggyilkolt magyar katonákról és lerójuk ...

 

ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE

Írta: Szerk.     Készült: 2016.08.20.

2016. augusztus 20-án a Via Nova Ifjúsági csoport tornai alapszervezete ismét megszervezte az Államalapítás ünnepét. A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött a tornai római-katolikus Boldogasszony erődtemplomban. Dr. Juhász Attila tornai plébános a szentmise végén ...

 

TORNA VÁRÁBAN RÖVID IDŐRE ISMÉT MEGELEVENEDETT A KÖZÉPKOR

Írta: Szerk.     Készült: 2016.08.19.

A községünk fölött magasló vár 1685-ig élte fénykorát, amikor is az osztrák császári sereg puskaporral felrobbantotta. Azóta falai évről évre omladoznak. Szerencsére tavaly megalakult a Castrum Thorna polgári társulás, melynek legfőbb célja a várrom megmentése. A szervezet ...

 

KINCSKERESŐ TÁBOR TORNÁN

Írta: Szerk.     Készült: 2016.07.20.

A „kincs” szó hallatán mindenkinek értékes vagyontárgyak jutnak az eszébe, melyeket általában a földből szoktak kiásni. Vannak azonban olyan kincsek is, melyek még a materiális dolgoknál is értékesebbek. Ilyenek például az őseink által ránk hagyott regionális értékek: ...

 

A RÉVA PANZIÓNAK KÖSZÖNHETŐEN TORNA ÚJ ATTRAKTIVITÁSSAL LETT GAZDAGABB

Írta: Szerk.     Készült: 2016.07.05.

Régiónk tele van attrakciókkal, melyek lényegesen hozzá tudnának járulni az idegenforgalom fejlődéséhez. Sajnos, nem vagyunk képesek kellőképpen kihasználni potenciáljukat. A Réva Panziónak köszönhetően Torna új attraktivitással lett gazdagabb. A panzió mellett fekvő telken ugyanis felépült ...

 

ROCK A VÁR ALATT 6

Írta: T-Rocker     Készült: 2016.07.03.

2016. június 25-én a Vár alatti étteremhez tartozó réten megszervezték a hagyományos Rock a vár alatt című szabadtéri fesztivált. Idén már a ...

 

GULYÁSFESZT A RÉVÁBAN

Írta: Szerk.     Készült: 2016.06.19.

2016. június 18-án a Réva Panzióban sor került a Gulyásfeszt negyedik évadjára. A gulyásfőző verseny 11 órakor kezdődött. A csapatokat a panzió tulajdonosa, Helena Trifonová üdvözölte. Miután az értékelő bizottság megkóstolta ...

 

TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS

Írta: Szerk.     Készült: 2016.06.05.

2016. június 4-én a tornaiak idén is megemlékeztek a Nagy-Magyarország területcsonkítására, amelyet 1920-ban a trianoni békeszerződés aláírása szentesített. A rendezvényt a Csemadok tornai alapszervezete szervezte közösen a ...

 

TORNAI LOVAGI ÜNNEPSÉG

Írta: Szitás Henriett     Készült: 2016.05.31.

Tornát egy év múltán ismét megszállták a lovagok. A Tornai lovagi ünnepségre 2016. május 28-án került sor a Vár alatti étterem mögötti mezőn, mely a középkorba kalauzolta el a résztvevőket. A kardok csattogásától, agyúk dübörgésétől és muskéták durrogásától ...

 

MAJÁLIS A RÉVÁBAN

Írta: Szerk.     Készült: 2016.05.24.

2016. május 20-án a Réva Panzióban sor került a hagyományos Majálisra, amely immár a negyedik évadjához érkezett. A csillagos égbolt alatt megrendezett táncmulatság 20:00 órakor vette kezdetét és ...

 

KAZINCZY FERENC EMLÉKEZETE

Írta: Király Béla     Készült: 2016.05.11.

Nyiri Péter irodalomtörténész (a Széphalmi Magyar Nyelv Múzeum igazgatója) Kazinczy Ferencről tartott előadást a tornai információs központban. A rendezvény 2016. május 10-én a Csemadok szervezésében jött létre. Kazinczy Ferenc ifjú éveinek egy részét Tornán ...

 

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET JÓVÁHAGYTA TORNA KÖZSÉG KÖLTSÉGVETÉSÉT

Írta: Szerk     Készült: 2016.05.06.

2016. május 5-én a Nyugdíjas klubban sor került Torna Képviselő-testületének nyolcadik ülésére. A gyűlést Oravecz Atila polgármester nyitotta meg és vezette. A helyi alapiskolák költségvetésének jóváhagyása után a község 2016 – 2018-as évi programköltségvetésének megvitatása következett, ...

 

SZEMÉTSZEDÉS A VÁRDOMBON

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2016.04.30.

A Föld napja alkalmából a Csemadok tornai alapszervezete idén is harcba szállt a környezetszennyezés ellen. A szemétszedésre 2016. április 30-án került sor ...

 

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

Írta: szerk.     Készült: 2016.04.17.

A Csemadok Tornai Alapszervezete a Magyar Költészet Napja jegyében idén is megszervezte a Fecsó Pálra való ünnepi megemlékezést. 2016. április 16-án emlékezők kis csoportja ...

 

A PÜSPÖK FELSZENTELTE A TORNAI TEMPLOM SEKRESTYÉJÉT

Írta: szerk.     Készült: 2016.04.10.

2016. április 10-én Tornára látogatott Mons. Stanislav Stolárik rozsnyói megyéspüspök, hogy a vasárnapi szentmise keretén belül felszentelje a felújított ...

 

BAJNOKI MÉRKŐZÉS AZ V. LIGA KASSAI-GÖMÖRI CSOPORTJÁBAN

Írta: szerk.     Készült: 2016.04.04.

2016. április 3-án Tornán sor került a felnőttek labdarúgó bajnoki mérkőzésére az V. liga Kassai-Gömöri csoportjában. Az MFK Bobšiná és a TJ Cementár Torna ...

 

HÚSVÉTI VÁSÁR

Írta: szerk.     Készült: 2016.03.19.

2016. március 19-én a posta előtti téren megrendezték a Húsvéti vásárt. Az árusok kínálatában voltak ajándék- és használati tárgyak ...

 

IDÉN IS VOLT VÁRTISZTÍTÁS

Írta: Surovec Róbert     Készült: 2016.03.19.

A Castrum Thorna polgári társulás idén háromszor szervezett önkéntes közmunkát Torna várának gaztól való megtisztítása céljából: ...

 

MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848-AS FORRADALOM ALKALMÁBÓL

Írta: szerk.     Készült: 2016.03.13.

A Csemadok tornai alapszervezete idén is megrendezte az 1848/49-es szabadságharcra való ünnepi megemlékezést, melyre ...

 

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK

Írta: szerk.     Készült: 2016.03.06.

2016. március 5-én Szlovákia polgárai a választási urnákhoz járulva köztársaságunk jövőjéről dönthettek. Az eredmények valakit elszomorítottak, valakit ellenkezőleg vidámsággal ...

 

 

 

TORNA KÖZÖSSÉGE - független hírportál                Szerkesztőség                Kapcsolat: torna.kozossege@gmail.com
A hírportálon közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők véleményét.   A szerkesztőség fenntartja ma-
gának a jogot a tudósítások rövidítésére és szerkesztésére.
Minden jog fenntartva: Torna Közössége

 

HOL - MI

KERESZTSZENTELÉS
Mikor: 2017. május 21.,16:00 órától
Hol: Zsarnói út, Torna
Szervező: Tornai Plébánia

ROCK A VÁR ALATT 7
Mikor: 2017. május 27.,17:00 órától
Hol: A Vár alatti étterem mellett, Torna
Szervező: Vár alatti étterem

Több infó a Hirdetések rovatban